„Burnout (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”
H. Freudenberger (1974)
Veszélyben vagyunk. Mi lelki munkások, segítõk, másokért oly sokat fáradozók. Nem, nem azért, mert az emberek annyira hálátlanok, nem is azért mert nem tesszük jól a dolgunk… A veszély oka, hogy a tûz bennünk oly érzékeny, könnyen alábbhagy a lobogás, egy kis szél, esõ, vagy egy-két „jószándékú” testvér oltogatása, és már majdnem kialszik a parázs. De még föl-föl lobban, erõre kap újból, hisz, ha végleg kiégne, nagyon nehéz lenne tüzet csiholni…
A lelki munkásokat, legyenek lelkészek, vagy laikusok, fenyegeti az a veszély, hogy nem találva elég örömöt, sikerélményt a munkájukban kezdik egyre sivárabbnak érezni azt, amit tesznek. Ismerve Jézus szavait, a gyümölcsözõ életről, nagyon sok keresztyén nem tud mit kezdeni akkor, ha a ezt nem látja az életében. Jóllehet, keresztyén körökben elterjedt az a szlogen, hogy van amikor „más a vetõ és más az arató”, valljuk be õszintén, valahogy mégis elkeseredünk, ha nem jönnek az emberek, ha nem lehet motiválni a fiataljainkat, ha alig van gyümölcs a fán… Hogy ez miért van, arra most nem szeretnék kitérni, inkább az érdekelne, hogy mi történik ilyenkor velünk? Hogy dolgozzuk fel a kudarcokat?
De ne gondoljuk, hogy csak a puszta sikertelenség vezet kiégéshez, nagyon sok lelki munkás agyonhajtja magát, teljes áldozatként, mintha az ószövetségi oltárra küldte volna az Úr. Akik azonban két végérõl égetik a gyertyát, elõbb-utóbb valóban kiégnek, a szó legszorosabb értelmében.
Életmentõ lehet, ha valaki felismeri, hogy vele, vagy valakivel a környezetében baj van. Éppen ezért, szeretném, ha együtt áttekintenénk, mit érdemes tudnunk a kiégésről!
1. Mi a burn out?
A kiégettség egy olyan állapot, amely hosszú idõn át lassan, de folyamatosan alakul ki. A motiváció hiánya, a túlerőltető célok, a társadalmi nyomás idõvel felemészti a testi, lelki energiát. Elõször csak fáradtság, kimerültség jelentkezik. Az első veszélyeztetettség akkor kezdõdik, amikor ezt a fáradtságot megszokja, természetesnek veszi valaki. Ilyenkor jellemzõen már elutasítja a környezete észrevételeit, a kiégés felé haladó ember: „velem ez nem történhet meg”, „csak pár nap pihenés kell, és megint a régi vagyok”, „nekem nem árt a hajsza”, „nem igaz, hogy ingerült lennék”.
Amerikai kutatók teológusokat, lelkészeket vizsgálva a kiégéssel kapcsolatban, meglepő eredményre jutottak: 144 evangélikus hallgató 55% szenvedett alvászavarokban, 30%-ának szedett valamilyen gyógyszert. 425-ször jelezték a tanulók a tanév során, hogy magukat kiégettnek érzik.
Egy másik felmérés 189 lelkész családi életét vizsgálta. A lelkészek házastársai az életben sokkal magukra hagyottabbak, mint más feleségek. A családi életet is a foglalkozás határozza meg. A foglalkozás kielégítésének igénye messze meghaladta a családi, házastársi igények kielégítését. A lelkészek és feleségeik jóval gyakrabban panaszkodtak a kiégés tüneteire, mint mások.
2. A kiégés folyamata
A kiégés kialakulása egy 12 lépcsős folyamatnak képzelhetõ el legkönnyebben. Persze az egyes stádiumok között nincs éles határ, a szakaszok élethelyzettõl, személyiségtõl függnek. Értelemszerûen, minél korábbi stádiumban ismerik fel, hogy baj van, annál könnyebben lehet segíteni.
1. szakasz: A bizonyítani akarástól a bizonyításkényszerig.
A bizonyítani akarás önmagában természetes velejárója az életnek Egészséges és mind magunk, mind mások számára hasznos igény, hisz a tálentumokat nem kell elásni. Ha viszont kényszerré válik, akkor a testi és lelki egészség veszélyeztetõjévé válik. Ilyenkor egy cél érdekében mindent feláldozni kész valaki. Ezt nevezhetjük sajátos bálványimádásnak is, hisz ilyenkor az illető amolyan idealista módon magát valamilyen ideál követésére adja. Pl. ideális lelkipásztor, ideális szakember, ideális családfõ… A csapda ott van, hogy a környezet is támogatja ezt a fajta ideálhajszolást jutalmazással, elismeréssel.
Milyen okokra vezethető ez vissza?
Ha a szülők pl. sokat vártak a gyereküktõl, vagy sokat és nagyon különbözõ dolgokat vártak.
Ugyanolyan veszélyes lehet, ha valaki „azt csinálhatta, amit akar”, mert így nem ismerte meg a határokat, a sajátját sem, így könnyen túlbecsülheti magát, lehetõségeit, képességeit.
Előfordul, hogy valamilyen dac, amelybõl kialakul egy életforma: pl. nõk esetében, hogy ma megmutassák a férfivilágnak, hogy mire képesek
Gyakori ok lehet az is, ha valaki csak a kiugró teljesítményért kapott elismerést.
Mi segít ebben a szakaszban?
Ilyenkor segít a veszélyeztetettség felismerése és annak a pontnak a megtalálása, ahol a bizonyításból kényszer lesz. Nagyon fontos a saját természet és életritmus (újra)megtalálása és az ahhoz való alkalmazkodás.
2. szakasz: fokozott erőfeszítés
Ha a bizonyításkényszer kialakult, akkor egyre sürgetõbbé válnak a különbözõ feladatok, A lelkiismeretességre, idealizmusra, elkötelezettségre hivatkozva magyarázzák az állandó túlterheltséget. Erre a szakaszra jellemzõ, ha már nem tudja valaki kiadni a kezébõl a feladatait, mert mindent neki kell végeznie. Ilyenkor nem a mások iránti bizalmatlanságra kell gondolnunk, hanem sokkal inkább a kontrolvesztéstõl való félelemre: mi lesz, ha nem én irányítom a dolgokat, ha valamirõl nem tudok? A félelme az, hogy esetleg csökken a teljesítménye, és akkor az önértékelése is csökken. Megint csak nehéz kívülrõl észrevenni azt, hogy valami nincs rendjén, hiszen a környezet az ilyen embereket szorgalmasnak, célratörõnek tartja. A bizonyítási kényszer egyre fokozódik, a fáradság már állandósul, aminek következtében mégiscsak csökken az eredményesség. ez nem a képességek hiánya, hanem a kezdődő kiégés jele.
Mi segíthet ekkor?
A legbiztosabb segítség a veszélyeztetett ember számára a legnehezebbek egyike: a feladatok, munkák egy részének delegálása, leosztása. Ennek következtében ismét javulhat a teljesítmény. A „kevesebb több” elve jó segítség lehet. Nagyon fontos a kialakuló félelmek megfogalmazása, tudatosítása esetleg lelkigondozói beszélgetésben.
3. szakasz: A személyes igények elhanyagolása
Minél inkább a munka, a feladatvégzés kerül a középpontba annál kevesebb idõ jut a személyes igények kielégítésére. Ez odáig vezet, hogy elfelejti a kiégésnek indult ember befizetni a számláit, vagy bevásárolni, vagy a szerettei születésnapját megünnepelni. Eltûnik mindaz az életükbõl, ami korábban személyes jólétüket segítette: az érzelmek, a szerelem, a humor a vidámság. Mondhatni elkomorulnak. Gyakran visznek haza munkát. megjelennek a káros szenvedélyek.
Mi segíthet ekkor?
A felismerés az elsõ lépés. Majd fel kell térképezni az elintézetlen ügyeket, listát készíteni, a fontossági sorrendről. Hasonlóan a korábban örömöt jelentõ kikapcsoló tevékenységekrõl is érdemes beszélni. Elõre megtervezett napi és hetirend segíthet a kiegyensúlyozottság visszaállításához.
4. szakasz: A személyes igények és a konfliktusok elfojtása
Ebben a szakaszban érzékelik a kiegyensúlyozatlanságot, a belsõ konfliktust. Ekkor már kezdik komolyan venni az egészségüket, a múlni nem akaró megfázásukat, a fáradtságérzetet. Érzik, hogy jobban kéne vigyázniuk, ugyanakkor még mindent megtesznek azért, hogy a környezetük ne vegye észre, mennyire aggódnak. Természetesen ez a belsõ konfliktus terhes és hátráltatja a teljesítményt, ezért elkezdik ezeket az érzéseket hárítani, mintha csak a munka akadályai lennének, nem pedig figyelmeztetõ, óvó jelzések. éppen ezért hamarosan visszaáll a régi képük önmagukról.
A környezet jelzéseire bezárkóznak. Továbbá, a testi kimerültség jeleire úgy reagálnak, hogy igyekeznek még többet teljesíteni. Ezért a szabadságot átalusszák, vagy végig sportolják, és amikor még fáradtabbak ezek után, akkor igazolva látják, hogy az alvás, a sport fölösleges idõpazarlás. Azonban nem lehet már néhány óra, nap alatt behozni amit hónapok óta elmulasztottak.
Mi segít?
A kívülrõl érkezõ vélemények komolyan vétele mellett, az ad hoc regenerációs akciók mellõzése. Az alvás és a mozgásigény rendszeres napi beosztása, még megállíthatja a folyamatot. Ilyenkor a lelkigondozói beszélgetés témája a magunkiránti felelõsség, az intõ jelek komolyan vétele.
5. szakasz: Az értékrend megváltozása
Az eddigiekben már megtanultak lemondani igényeikrõl, melynek következtében lassan felborul a természetes értékrend is. A szükséges és kevésbé szükséges között már nem tudnak különbséget tenni. Az idõérzékük is megváltozik: a múlt, vagy a jövõ kevésbé fontos, mint az adott pillanatok. Az ítélõképesség is deformálódik: a gyermek, a házastárs akiknek szüksége lenne rájuk az idegeikre mennek, mert feltartják a munkájukban.
Mi segít ekkor?
Ekkor már izoláció veszi kezdetét, melynek végén a veszélyeztetett egyedül marad. Érdemes a személyes értékrendet áttekinteni: Mi fontos jelenleg az életemben? Mi a sorrend? Mi lenne az a sorrend, ami kielégítene, amire vágyom? Milyen lépések tehetõk azonnal ennek megvalósulásáért?
6. szakasz: A fellépő problémák tagadása
A 3. szakaszban kezdõdött meg az igények figyelmen kívül hagyása. Itt ez felerõsödik, kiteljesedik. Minden megszûnik létezni, ami akadályozza õket a teljesítményükben. A környezõ világgal való kapcsolat vész el. Nem marad idejük arra, hogy ápolják kapcsolataikat, mindez nyomasztó teherré válik. Beszûkül a gondolatviláguk is, nem foglalkoznak többé pl. politikával, mondva, hogy ere nincs idő.
Fokozódik az elmagányosodás.
Mi segít ebben a szakaszban?
Ha feltűnik a cinizmus, vagy hogy nem tud olyan eseményrõl valaki, amiről az egész város beszél, ha a baráti, családi meghívások nem kellemes idõtöltést jelentenek, akkor csökkenteni kell a terhelést. ennek elsõ lépése, ha beszélnek állapotukról. A változás a letagadott valóság kimondásával kezdődik.
7. szakasz: Visszahúzódás
Már nem hatnak rá a környezeti hatások, az érzelem kicserélése elmarad. Ezért a saját forrásaiból kell fedeznie remény és tájékozódás igényeit. De mivel társas lény az ember, ez egy idõ után lehetetlenné válik. Ennek a végkifejlete a magányos szigetre vágyódás. Ugyanakkor megjelenik a belsõ félelme is az elmagányosodástól. Ám ez a félelem kifelé épp az ellenkezõje lesz: agresszió. elõfordulhat az is, hogy valaki tréfamesterré, a környezete bohócává válik, mindenbõl viccet csinál, nem lehet vele szó érteni, elérhetetlen másoknak.
Mi segíthet ebben a szakaszban?
Belátni elõször, hogy mindenkinek szüksége van emberi kapcsolatokra. A magányos farkas a farkasra és nem az emberre vonatkozó kép. a közösségről lehet beszélgetni.
8. szakasz: Magatartás és viselkedésváltozás
Ekkor elvész a külsõ vélemények meghallgatásnak a képessége, mert minden kritikaként hat. Nem tud különbséget tenni a kritika és a mások figyelmessége, aggódása között. A kapott szeretetet nem veszi észre, mert őt nem lehet szeretni. Radikális változások jellemzõk: ivás, dohányzás, vagy épp azok drasztikus elhagyása. De a falánkság, vagy a hirtelen fogyókúra is ide sorolható. HA valaki mi8ndig csinosan öltözött volt, és elhanyagolja a külsejét, vagy fordítva, szintén jelezhet nekünk. E változások a szélsõségesség mentén alakulnak.
Mi segíthet ebben a szakaszban?
Fel kell térképezni az érintettel, milyen változásokat lát magatartásában, viselkedésében. Így könnyebb motiválni a változtatásra. A cél ekkor a kritika és a mások jó szándékú véleménye közötti különbségtétel visszanyerése. Fontos ekkor az empátia, a szeretet, mert a kiégésnek indult ember már amúgy is beszűkült.
9. szakasz: Deperszonalizáció
A deperszonalizáció annak kifejezése, amikor valaki elveszti önérzékelõ képességét. Az elõzõ szakaszokban elveszett a külvilággal való kapcsolat, most a 2belvilág2 is elkezd távolodni. Ez megnyilvánul abban pl., hogy az orvos által diagnosztizált betegség hidegen hagyja, mintha nem is róla lenne szó. Idegennek érzi a testét. A veszélyes és a bagatel között nem tesz különbséget.
Mi segíthet ekkor?
Ekkor már nagyon égető a szakember felkeresése. Gyakran a lelkigondozók feladata meggyõzni a veszélyben lévőt, hogy megtegye ezt a lépést.
10. szakasz: Belső üresség
A belső üresség érzése nagyon zavaró, ezért azt igyekszenek valamilyen módon megtörni. Kábítószerrel, futó kalandokkal igyekszenek feltölteni az ûrt. A csalódás azonban fokozza a szorongató érzést. Sokaknak kialakulnak pánikrohama, fóbiái. Hisz akkor legalább éreznek valamit, nem csak az ürességet, ez még mindig elviselhetõbb. Ezek a rohamok jelek, és nem tünetek, így a mélyebb gyökereket kell keresni, s nem csak a félelmekkel foglalkozni.
Mi segít?
Szükséges a környezet segítsége, ami ekkor a szakszerû kezelés (a pszichoszomatikus tünetek miatt).
11. szakasz: A depresszió
Aki eddig eljut, az életet reménytelennek, kilátástalannak, örömtelennek látja. Ekkorra elhatalmasodik a kétségbeesés, a kimerültség. Az alvás már nem pihenés, állandó a fáradtság, minden nagy erõfeszítésbe kerül. Gyakran fel se akarnak kelni. Amikor a környezet erõsködik, csak romlik a helyzet. Az ágyban biztonságban érzi magát. Számolnunk kell az öngyilkosság veszélyével is.
Mi segíthet?
Minél hamarabbi orvosi segítség. Fokozottan kell ügyelni az öngyilkossági veszélyre.
12. szakasz: A teljes kiégettség
Kevesen jutnak el eddig, mert általában hamarabb kapnak valamilyen segítséget. Ekkora már olyan erõs a testi és a lelki megterheltség, hogy életveszélyes állapotról beszélhetünk. A kialakult pszichoszomatikus betegségek kórházi kezelést igényelnek.
A szakaszokban felsorolt jelenségeket ki-ki már ismerheti a mindennapi életbõl. HA csak rövidebb idõre lépnek fel még meg lehet velük birkózni. A veszély akkor lép fel, ha folyamattá érnek a szakaszok. Ha ekkor még valamilyen családi tragédiai is történik, akkor még nagyobb az esély a szakaszok folyamattá érésére.
Az Illés-szindróma
Az egyházban dolgozókat sem kerülik el a kiégést elõidézõ tényezõk, ezért nagyon fontos, hogy mindannyian figyeljünk egymásra, magunkra.
Illés első olvasatra talán sikeres volt, de ha jobban megvizsgáljuk, a kiégett ember bibliai példája ő.
Röviden megvizsgálva a történetet:
- Önfeláldozó feladatvállalással kezdõdik: az Úr megbízza, hogy jövendõlje meg Akhábnak a következõ szárazságot. A csapáskor Illés csodákat él át: hollók táplálják. Maga is csodákat tesz. Majd a Kármel hegyen Isten igazolja, a 850 baál pappal szemben. Eddig minden szerencsésen alakul. Illés hatalmas jellem, magabiztos, erős egyéniség.
- Figyeljünk egy pillanatra a történettõl függetlenül erre az emberre! A legtöbb egyházi munkás, keresztyén ember, hasonló. Hasonlóan önfeláldozó, magát hátra tévõ.
- A bibliai történet azonban meglepõ fordulatot mutat be: sikertelenség, kimerültség, csalódottság. Jézabel ugyanis büntetést szab ki a baál papokért. Illés egyedül kell, hogy szembe nézzen ezzel, hisz a nép, vagy a király nem állnak mellé. Illés már megoldott hasonló nehézségeket, s most mégis „megijedt és elment, hogy mentse az életét”.
Meglepő fordulat? Pedig ma is megtörténik ez!
Nézzük még meg, miért vagyunk mi keresztyén munkások veszélyeztetettek?
A gyülekezeti munkásokat veszélyeztetõ tényezők:
Mértékét vesztett személyes és professzionális elkötelezettség: amikor is a foglalkozás nem a mindennapi életelem, hanem maga az élet. Magasan felette áll minden másnak, így a természetes igények szóba se jöhetnek. Ez nem az átlagos mindennapi élet. Sok fiatalt motivál a „jobbnak lenni”, „kitûnni” akarás, amikor lelkészi pályára megy. Ám ezek olyan magas elvárások, amik nem teljesíthetõek. Ez túlterhelést jelent a kiégés veszélyével.
A korlátozott kompetencia ismétlõdõ megtapasztalása: A magas elvárás eredményt kíván, de az egyén szembekerül a végességével. Illés a Kármel után azt várta joggal, hogy megtér a király is, a nép is. Õ mindent megtett. Nagyobb jelet nem kaphatott volna az Úrtól. Azonban ez nem történt meg, Isten terve más volt. Szembe találta magát azzal, milyen végesek a prófétai lehetõségek.
A mérhetetlen eredmény, eredménytelenség: Illés emberileg nézve sikertelen maradt, noha odaadóan dolgozott. Az egyházi munka sem mérhetõ a társadalom mércéjével, de így elkerülhetetlen a sikertelenség, eredménytelenség érzése. Ilyenkor gyakran kialakul a „pusztai magányosság” .
Szociális izoláció: Az Illés történetében a próféta társtalan, magányos. Sajnos ez a lelki munkásokkal is gyakran megesik. Gondoljunk pl. a lelkészi munkabeosztásra: amikor mások szabadok, vagy ünnep van, õk dolgoznak. A szabadidõ egybeolvad a munkával, vagy elmarad, mert nincs társaság.
Félreértett üdvterv: Illés Istent a viharban, a tûzben megjelenõnek gondolja, aki gyõzedelmesen közbelép, ezzel szemben Isten a halk és szelíd hang Istene.
A hétköznapokban mi is sokszor egy mindent elsöprő Istenre vágyunk, és nehéz olykor szembenéznünk az együtt szenvedő, a megalázható Isten-arccal. Ez a hite-vesztettség érzését keltheti fel bennünk, ami tovább erõsítheti a kiégés veszélyét.
Az Illés-történeten túl még néhány megfontolandó körülmény:
A munkatempó és az életritmus: gondoljunk pl. a szórványgyülekezetekben dolgozókra, vagy csak arra a tényre, hogy egy lelkész naponta többször is ritmust vált: temetés, majd ifióra…
Diffúz elvárások: a gyülekezeti munkásoktól elvárják, hogy tökéletesek legyenek, és mindent megcsináljanak. Az ember összezavarodik: mi is a feladata.
Elmosódott határok: gyakran nem tudható, mi is a teljes körû feladata egy lelkésznek, mit vár el a gyülekezet? Nincs munkaköri leírás, mint egy villanyszerelõnél, így sokszor a lelkészek a gyülekezet mindeneseivé vállnak.
A veszélyeztető tényezõket még sorolhatnánk, azonban az ennyiből is látszik, hogy mennyire vannak kitéve az egyházi munkások a kiégés jelenségének.
Végül egy rövid kérdőív segíthet megítélni a saját helyzetünket. (igennel, nemmel lehet válaszolni)
I. Az érzelmi kimerültség mértéke:
1. Munka után érzelmileg kimerültnek érzem magam
2. Egy munkanap végén elhasználtnak érzem magam.
3. Reggel a munka megkezdése elõtt is már fáradt vagyok.
4. Megerõltet, ha egésznap emberekkel kell foglalkoznom.
5. Gyakran az idegeimre megy a munka.
6. Úgy érzem keményen dolgozom a hivatásomban.
7. Ha egésznap másokkal foglalkozom, az stresszt jelent.
8. Gyakran nem tudom, mitévő legyek.
II: A deperszonalizáció mértéke:
9. Gyakran személytelenül bánok az emberekkel.
10. Szolgálati idõm folyamán egyre inkább eltompultak mások iránti érzelmeim.
11- Attól tatok, munkám során csökkent együttérzõ képességem.
12. Nem érdekelnek igazán mások problémái.
13. Úgy érzem az emberek gyakran engem okolnak, ha nem találnak megoldást a problémáikra.
Irodalom a témában
Magyar nyelvű:
* És ki segít a segítőnek? Pető Csilla. In: Család, gyermek, ifjúság. 1998;3:12-6.
* Segítő foglalkozások kockázatai helfer-szindróma és burnout-jelenség. Fekete Sándor: Psychiátria Hungarica, 1991. VI. évf. 1729.
* Először tűz és láng, majd kiégés. A burnout szindróma pszichodramatikus kezelése tanár-továbbképzési szupervíziós csoportokban.I. Gotlind Kasper, Friedberg: Az überlingeni Moreno Intézet kollokviumára készült dolgozat, 1991.
* A meghitt távolság Hennezel, Marie de. Ford. Dr. Hegedűs Katalin. In: Kharón Thanatológiai Szemle 1998;1:8.
* Kiégett hívő élet Malcolm Smith ; ford.: Kisházy Mária kiad.: a "Jó Hír" Iratmisszió Alapítvány Budapest Jó Hír Iratmisszió Alapítvány, 2000 ISBN 963-00-2391-1
* Miért? Rendszerelmélet és lelkigondozói gyakorlat Hézser Gábor; kiad.: A Magyarországi Refomátus Egyház Kálvin János Kiadója, 2001 ISBN 963 300 893 X, 80-160.
* Az egészségügyi ellátás néhány szociológiai problémája. Tahin T., Makó Cs., Jeges S. (1979): Társadalomtudományi Közlemények 9, 37-50.
Idegen nyelvű:
* Burnout und Stress : Praxismodelle zur Bewältigung hrsg. von Ernst Meyer VII, 201, [3] p. : ill. ; 23 cm 3-87116-950-1
* A review and integration of research on job burnout Cordes, C. and Dougherty, T. (1993). Academy of Management Review, 18, 621-656. Cited in O'Driscoll, M.P. and Cooper, C.L. (1996).
Sources of Management of Excessive Job Stress and Burnout. In P. Warr Ed.), Psychology at Work Fourth Edition. Penguin.
* Tailoring treatment strategies for different types of burnout Farber, B. A. (1998). Paper presented at the Annual Convention of the American Psychological Association, 106th, San Francisco California, August 14-18. ED 424 517
Staff burnout. Freudenberger, H. J. (1974). Journal of Social Issues, 30(1), 159-165.
* Authentic leaders creating healthy work environments for nursing practice. Shirey MR. American Journal of Critical Care May 2006. Vol. 15, Iss. 3; p. 256
* Taming burnout's flame Krista Gregoria Lussier. Nursing Management Chicago: Apr 2006. Vol. 37, Iss. 4; p. 14
* A Scientific Solution To Librarian Burnout dy Craig S. Shaw New Library World Year 1992 Volume: 93 Number: 5
* Stress and Burnout in Library Service. Caputo, Janette S.Phoenix, AZ: Oryx Press, 1991.
* An assessment of burnout in academic librarians in America using the Maslach Burnout Inventory (the MBI) by Ray, Bernice, Ph.D., Rutgers The State University of New Jersey – New Brunswick, 2002, 90 pages; AAT 3066762
* "Organizational Climate" and "Locus of Control" as Factors in Secondary School Teacher Burnout Yehudith Berkowitz, Endre Barko 2001 138 p. 30 cm
* How We Can Motivated and Prevent Burnout Among Teachers at the "Miftan" Alkorat Zecharia 2001 157 p. 30 cm 2001 ELTE Doktori disszertáció
* The Relationship between Guidance and the Level of Burnout among Teachers Sari Sadan ; Counselor: Erzsébet Golnhofer 2001 ELTE Doktori disszertáció
* Teachers Burnout – Comparison between "Miftan" School Teachers in Special Education, to Comprehensive School Teachers in Regular Education (készítette:) Zidky-Gat Zafra; Counselor: Falus Iván 2001 218 p. ELTE Doktori disszertáció
* The Influence of the "Level of Community" of the Elemantary School on the School Climate, the Burnout of the Teachers, and the Satisfaction of the Teachers and Students / Shifra Krool ; Counselor: Schaffhauser Ferenc 2001 ELTE Doktori disszertáció
