Előfordulás

A WHO adatai szerint (1997) világszerte évente kb. 100 millió embernél alakul ki depresszió. Az alapellátásban megjelenő betegek mintegy 10%-a depressziós. 1990-ben a depresszió a 4. helyen állt a társadalom és a beteg számára legnagyobb terhet jelentő betegségek listáján, és előreláthatólag 2020-ban kerül az első helyre.

Megbízható felmérések kimutatták, hogy életük során az emberek 12-19%-a esik át legalább egy súlyos (major) depressziós epizódon. Az éves előfordulás tekintetében a lakosság 6-8%-a, minden adott hónapban pedig 3-5%-a szenved depresszióban. Ez Magyarországon éves szinten 800.000, havi szinten több mint 500.000 embert jelent.

A WHO 2001-es felmérése szerint jelentős különbség mutatkozik a férfiak és nők vonatkozásában. Az adatok szerint a férfiak 5,8%-a, míg a nők 9,5%-a él át egy depressziós epizódot bármely adott év során. Tehát általánosságban azt mondhatjuk, hogy megközelítőleg kétszer annyi nő szenved depresszióban , mint ahány férfi.

Ezen felmérések azt is kimutatták, hogy a depressziós betegek jelentős hányada (fele, kétharmada) nem fordul orvoshoz, mivel nem is gondolják, hogy gyógyítható állapotról, illetve betegségről van szó és a panaszokat egyértelműen csak kifáradásnak, elfásultságnak illetve külső negatív életeseménynek tulajdonítják.

Öngyilkosság

A pszichiátriai betegségek közül leggyakrabban a hangulatzavarokhoz társul öngyilkosság. Kórházi kezelést igénylő, súlyos depressziós betegek között az öngyilkossági halál 10-25%. Az öngyilkosok 50-86%-a depressziós.

Évente 100 000 emberből 10-20 követ el öngyilkosságot. Az öngyilkosság gyakorisága országonként és kultúránként jelentős különbséget mutat, vannak országok ahol következetesen 10/100 000 alatt marad, másutt megközelíti a 40/100 000-t. Általában férfiak négyszer gyakrabban halnak meg öngyilkosság következtében, mint nők, de a nemek viszonyában még egy országon belül is jelentős eltérések vannak.

Amióta csak rendelkezésre állnak adatok, Magyarország vezető helyet foglal el az öngyilkossági statisztikában. A 19. század második felében Magyarországon az öngyilkosok aránya az akkori statisztika szerint 5/100 000 volt. A század végére ez a szám 20/100 000-re, 1920-ra 28/100 000-re emelkedett. A csúcsot 1973-ban érte el, ekkor ez a szám 45/100 000 volt.

Ma Magyarországon az öngyilkossági arány 35/100 000 körül van. Amióta a balti államok (Észtország, Litvánia, Lettország) is publikálnak ilyen adatokat, azóta ők megelőzik Magyarországot. Utánunk Ausztria következik ahol ez a szám 26/100 000. Az USA-ban 11/100 000, Görögországban 4/100 000.

Adatok

- A depresszió az egyik leggyakoribb mentális betegség. A depresszió közel 1 millió embert érint Magyarországon. Habár a depresszió bármely életkorban kialakulhat, a legvalószínűbb kezdet a 20-as évek közepére tehető.

- Az európai felnőtt lakosság közel 7% szenved súlyos depresszióban és további 9%-nak vannak kevésbé súlyos depresszív tünetei.

- A depresszió nőknél kétszer olyan gyakran fordul elő, mint férfiaknál. Tény, hogy minden nyolcadik nő élete során számíthat a depresszió kialakulására.

- A depresszió jól kezelhető. Több mint 80%-a mutat javulást azoknak a betegeknek, akik orvoshoz fordulnak és együttműködnek a kezelésben. A leggyakrabban alkalmazott kezelési mód a gyógyszeres terápia, a pszichoterápia, vagy a kettő együttesen.

- Kutatások kimutatták, hogy a depressziósok csak mintegy 30%-a kap megfelelő kezelést. Ha ez nem történik meg, akkor a depresszió tünetei hónapokig, évekig, de akár egy életen át eltarthatnak.

- A depressziósok 15-30%-a nem gyógyul meg teljesen az adott epizódból. Az első epizódos depressziós betegek 50-85%-a általában újabb epizódon esik át az elkövetkező 2-3 évben.

- A hangulati zavarban szenvedők kétharmada helytelen diagnózist kap, mivel a WHO szerint a depressziós betegek 70%-a olyan testi tünetekről panaszkodik, mint álmatlanság, meghatározhatatlan fájdalom és kimerültség. A szorongás gyakori kísérője a depressziónak, a depressziósok 80%-ánál jelen van.

- A WHO szerint 2020-ra a depresszió lesz a világon a legnagyobb terhet jelentő megbetegedés.

- Mindazonáltal a depresszió még mindig az emberek által "meg nem értett" betegségek közé tartozik. Pedig a kutatók megállapították, hogy a depresszió az agy biológiai eredetű megbetegedése.

- A depressziósok közel 15%-a követ el öngyilkosságot. Az Egyesült Államokban a depresszióhoz köthető öngyilkosságok jelentik a harmadik vezető halálokot a 15 és 24 év közötti korosztályban.

- Az általánosságban említett depresszió az úgynevezett hangulatzavarok körébe tartozik. A hangulatzavarokat elsősorban az érzelmek és érzések zavara jellemzi. A zavar emelkedett hangulat vagy boldogtalanság formájában nyilvánulhat meg. E két szélsőség alapján két tünetcsoport különböztethető meg; a mánia és a depresszió. A mennyiben csak a depresszió tünetei jelentkeznek, úgy azt un. unipoláris-, míg a két szélső állapot közötti ingadozás esetén un. bipoláris (mániás-depressziós állapotról beszélünk.

A depresszió kialakulásának okaként általában két csoportot szokás említeni.

1. Genetikai okok

Sok éve felismerték, hogy a hangulatzavarok családi szabályszerűséget mutatnak. Családkutatások adatai szerint a bipoláris hangulatzavarban szenvedő betegek hozzátartozói a kontrollszemélyekhez viszonyítva 8-18-szor nagyobb valószínűséggel betegszenek meg ugyancsak bipoláris hangulatzavarban és 2-10-szer gyakrabban unipoláris depresszióban. Unipoláris depresszióban szenvedő betegek első fokú hozzátartozóinak rizikója depresszióra 2-3-szor, bipoláris hangulatzavarra 1,5-2,5-szer nagyobb, mint az egészséges kontrolloké. Az öröklődés kétségtelennek látszik, de a folyamat pontos részletei jelenleg tisztázatlanok.

2. Társadalmi, környezeti tényezők

Életesemények- korai életévek tapasztalatai, a családi légkör, a nevelési módszerek hozzájárulnak a hangulatzavarra hajlamos személyiség kialakulásához. Másrészt régi megfigyelés, hogy a dep­ressziós epizód gyakran stresszt okozó élet­esemény után alakul ki.

Egy súlyos életesemény után 6 hónapon belül hatszor nagyobb a valószínűsége depressziós epizód kialakulásának. A legszoro­sabb kapcsolat a "fenyegető vagy nem kí­vánt" jelzővel jellemezhető életesemények­kel van, például valamilyen veszteség vagy egy kulcskapcsolatban jelentkező disszo­nancia. Az életesemények szerepe fontosabb a betegség kezdeti időszakában (főként az első epizódnál). Ugyancsak lényegesebb az életesemény szerepe idősebb életkorban kezdődő depresszióknál, amikor a geneti­kai tényezők kevésbé jelentősek.

A szociális támasz, az énerősítő tényezők hiánya, vagy gyenge volta, az intim kap­csolatok és a szociális integráció hiánya szintén növelik a depresszió kialakulásának valószínűségét. Az összefüggés lehetséges módjai:

a) intim kapcsolat hiányában az ember hajlamos depresszióra;

b) a társta­lanság a depresszióra hajlamos egyén eleve meglévő percepciózavarának követ­kezménye,

c) depresszióra és elégtelen társkapcsolatokra egyaránt hajlamosító sze­mélyiség.

A szociális támasz módosító té­nyezőként működik, az életesemények ha­tását képes befolyásolni.

A depresszió kialakulásának teóriái

A depresszió megértésére számos elmélet született, jellemző példát adva arra, hogy egy klinikai probléma többféle módon köze­líthető meg. Két alap­szemlélet létezik: a pszichológiai és a bioló­giai.

Pszichológiai szemlélet

Pszichoanalitikus teória: Abraham (I911), Freud (I9I7): a pszichoszexuális fejlődés orális fázisában jelentkező problémák - el­sősorban az anyai szeretettől és támasztól való megfosztás - az érzelmi fejlődés el­akadását okozzák. A korai feldolgozatlan veszteség megnehezíti a későbbi vesztesé­gek feldolgozását. A felnőttkori depresszió akkor jelentkezik; amikor az egyénnek szembe kell néznie valamely valós, fenye­gető vagy vélt veszteséggel. A melankóliás beteg aktuális vesztesége kapcsán - amely lehet szimbolikus is - nem tudatosan újra­éli a korai veszteséget. Bibring (1953) sze­rint a depresszió lényege az önértékelés részleges vagy teljes összeomlása, amelyre a személyiségfejlődés különböző szakaszai­ban átélt kudarcok hatása hajlamosít. Később (Hirschfeld és mtsai 1977) a dep­resszióra hajlamos személyiség jellemzői közül az emberi kapcsolatoktól való függőség je­lentőségét hangsúlyozzák. A depresszióra hajlamos személynek állandó megerősítésre, támaszra van szük­sége önértékelése fenntartásához. A folya­matos megerősítés megszűnése depresszió­hoz vezet. A mánia a pszichoanalitikus fel­fogás szerint nem más, mint a depresszió elleni védekezés.

Magatartásteória: Lewinson (1974) szerint a probléma az embertársi kapcsolatokban van, amely a depressziós egyén társasági jártasságának hiányából fakad. Ez a hiány megelőzi a betegséget. Jellemző a társas szituációkban érzett díszkomfort, a társas viselkedés repertoárja szűk, az egyén fokozottan érzékeny mások kritikai megnyilvánulásai iránt.

Sebezhetőség-teória: Abramson (1978), Brown és Harris (1978) szerint a depresszió az egyén és környezete kölcsönhatásá­ban jön létre. A depresszió kialakulásához az élet-stresszor és hajlam együttes jelenléte szükséges, valójában a lényeg az egyén ~ stresszor interakció. A hajlamban a személyiségjellemzők (önértéke­lés, szociális készség, kognitív stílus, a konf­liktusmegoldás módja), az életmód, és a szociális feltételek játszanak szerepet. Az életesemény provokáló tényezőként műkö­dik, de súlya és értelmezése a személyiség­fejlődés előzményeitől függ. A megfelelő társas kapcsolatok megakadályozhatják az affektív epizód kialakulását azáltal, hogy javítják az alkalmazkodást, segítik a szemé­lyiségfejlődést és védelmet jelentenek a stresszhatásokkal szemben, vagyis a szociá­lis támasz stresszhárítóként működik.

Tudati-teória: Beck (1963): a depressziós tünetegyüttes lényeges összetevői a zavart hozzáállás és a tudati torzulá­s. Klinikai alcsoporttól független minden depressziós egyénre jellemző egy automatikus, visszaté­rő, nehezen kontrollálható negatív szemlé­let önmagáról, a világról és a jövőről. Depresszióban az információfeldolgozás negatív irányba tor­zul, a depressziós egyén szelektíven csupán a kellemetlen emlékeket idézi fel. Gondolkodásában szisztematikus logikai hi­bákat követ el, például:

a) önkényes következtetés - egy bizonyos alaphelyzetből ellenkező következtetésre jut, mint ami lo­gikus lenne;

b) szelektív leszűkítés - a helyzetből olyan részleteket emel ki, ame­lyek negatív szemléletével egybeesnek, más jellemzőket nem vesz figyelembe;

c) a negatív eseményeket és saját hibáit fel­nagyítja, a pozitív eseményeket és jó tulaj­donságait minimalizálja;

d) túláltalánosítás - egyetlen incidensből általános következ­tetést von le, például "nem tudtam ezt és ezt elintézni, én egy senki vagyok".

Neurobiokémiai elméletek

Schildkraut, Bunney és Dauis, valamint Koppen felfedezték, hogy az ingerületátvivő anyagok (noradrenalin, acetilkolin, dopamin, szerotonin stb.) koncentrációváltozása (hiánya vagy egyensúlyzavara) együtt jár a hangulati epizóddal. A csökkent agyi szeroto­nin- és noradrelalinaktivitást jellemzőnek tartották dep­resszióra. Az utóbbi években egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a szerotonin és a noradrenalin a pszichés működés és magatartás széles skálájában játszik fontos szerepet (hangu­lat, készenlét, alvás, táplálkozás, fájdalom percepció, agresszió).

Nem mindenki tapasztalja a depressziót azonos módon. Segítségképpen összeállítottuk a depresszió leggyakoribb tüneteinek listáját, annak érdekében, hogy Ön könnyebben felismerje magán, hozzátartozóján, vagy ismerősén az esetleges depresszió jeleit.

Figyelmesen olvassa el az alábbi listát.

A depresszió tünetei

- Állandósult szomorú, szorongó vagy 'üres' érzés

- Túl sok, vagy túl kevés alvás, éjszakai, vagy túl korai ébredés

- Csökkent étvágy és súlycsökkenés, vagy étvágyfokozódás és súlynövekedés

- Az érdeklődés elvesztése olyan dolgok iránt, amelyek régen örömet okoztak, beleértve a szexuális életet

- Ingerlékenység, nyugtalanság

- Állandósult testi tünet, ami a kezelésekre nem reagál, pl. krónikus fájdalom, vagy emésztési zavarok

- Koncentrálási, emlékezési zavarok, döntésképtelenség

- Kimerültség, vagy energia csökkenése

- Bűnösségérzésértéktelenség érzés, reménytelenség érzés és pesszimizmus

- Önsértések, öngyilkossági gondolatok

Kezelés

A depresszió jól kezelhető betegség. Stresszel teli életünk egyre több emberben okoz depressziós jellegű tüneteket. A legfontosabb, hogy minél előbb forduljunk pszichiáter szakorvoshoz, aki segít a hangulatunk helyreállításában és így újra aktív tagja lehetünk családunknak, baráti körünknek és munkahelyünknek.

A kezelés sikeréhez azonban elengedhetetlen, hogy bízzunk orvosunkban, tartsuk be tanácsait és rendszeresen, pontosan szedjük a rendelt gyógyszert. A depresszió sikeres kezeléséhez minimum 6-9 hónap szükséges. Ha ezalatt az idő alatt bármilyen mellékhatást (émelygést, alvászavart, izgatottságot, szexuális zavart) tapasztalunk, azonnal jelezzük orvosunknak, mert csak így tud orvosunk olyan készítményt javasolni, amelyik nekünk a legmegfelelőbb.

Gyógyszeres kezelés

A hangulatzavarok krónikus betegségek, gyakori visszaeséssel, ezért kezelésük hosszú, évekig, évtizedekig, nemegyszer élethosszig tart.

Az akut epizód gyógyítása mellett az ismétlődés megakadályozására is figyelmet kell fordítani.

Mindezek alapján a kezelés három fázisra osztható:

(1) akut - cél a terápiás válasz elérése,

(2) fenntartó, stabilizáló - cél a visszaesés kivédése. Visszaesés bármikor bekö­vetkezhet a kezdeti terápiás válasz és a stabilizáló kezelés vége között.

(3) megelőzés - cél az újabb epizódok kivédése. Megelőző kezelésnél mérlegelendő az ismétlődés kockázata, a várható nyereség, valamint a tartós kezelés veszélyei.

Gyógyszeres kezelés

A jelenleg rendelkezésre álló depresszió ellenes gyógyszerek, azaz antidepresszívumok több csoportba oszthatók. Az antidepresszívum megválasztásánál lényeges szempontok: a hatékonyság, a hatás kezdete, a terápiás válasz késése, a mellékhatások, valamint az esetleges túladagoláskor jelentkező mérgezőség. A gyógyszeres kezelés megkezdése előtt a legoptimálisabb gyógyszer megválasztása érdekében tájékozódni kell a beteg belszervi állapotáról, valamint a lehetséges gyógyszer-kölcsönhatásokról. Bizonyítottan hatékony, a legkevesebb mellékhatással és veszéllyel alkalmazható szert célszérű választani. A legtöbb antidepresszívumnál ritkán észlelhető 10-14 napon belül. A kezelés kezdeti időszakában elsősorban a mellékhatások jelentkezésével kell számolni. A betegek 60-70%-ánál 3-4 héten belül kielégítő javulás következik be. Bizonyos esetekben azonban 6 hetet is várni kell a gyógyszerhatás kezdetéig. Amennyiben megfelelő dózisban adott antidepresszívumra a beteg 6-12 hét után sem reagál, fel kell tenni a kérdést, hogy milyen tényezők játszanak szerepet a gyógyulás elmaradásában. Megfelelő volt-e a beteg együttműködése (bevette-e a gyógyszert, ha nem vette be, miért, hatástalanság vagy mellékhatások miatt). Pontos volt-e a diagnózis (nem áll-e fenn szervi agyi vagy egyéb belszervi betegség, például vérszegénység, csökkent pajzsmirigy-működés vagy más pszichiátriai betegség), jelen vannak-e a gyógyulást akadályozó életkörülmények, stresszorok. Az első választott szerre nem következik be javulás kb. a betegek 10%-ánál - még optimális kezelés esetén sem, - és további 10-20%-nál a javulás csak részleges. Amennyiben a beteg állapota javul, de a gyógyulás az akut terápiás fázis ideje alatt nem tökéletes, a teljes gyógyulás elérésében az akut terápiás fázis 10-12 hétre való megnyújtása, az adott készítmény nagyobb dózisban történő alkalmazása vagy az ún. augmentációs módszerek segíthetnek, azaz az elsőként választott antidepresszívum kiegészítéseként lítium, pajzsmirigyhormon vagy egyéb gyógyszer adható.

A betegek 10-18%-a nem reagál kielégítően a kezelésre (terápiarezisztens) megfelelő diagnózis és gyógyszeres kezelés mellett is. A terápiarezisztens betegek kezelése rendkívül nehéz, a kombinációk széles palettája megengedhető, és minden esetben szükség van pszichoterápiára is. A gyógyszerhatás nemritkán csak 2-3 hónapos kezelés után jelentkezik. Részleges javulás esetén a beteget meg kell tanítani együtt élni az enyhébb depressziós tünetekkel. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy teljes gyógyulás bármikor, akár 10-15 év után is bekövetkezhet.

Mellékhatások, kontraindikációk

Az antidepresszívumok mellékhatásai részben a központi idegrendszeren (főként az agyon) keresztül érvényesülnek, és a megfelelő idegi átvivő anyagokra (neurotranszmitterekre) és vevőkészülékeikre (receptorokra) gyakorolt hatásaik következményei, részben perifériásak, és/vagy az anyagcsere, illetve ürülés célszerveiben jelentkeznek (például a ritkán fellépő máj- és vesekárosító hatás) de lehetnek direkt szöveti károsítás következményei (például a szintén nem gyakori szív- illetve pajzsmirigy károsító hatás).

A máj- és szívkárosító szövődmények a régebbi ún. tri- vagy tetraciklikus (hagyományos) antidepresszívumok ritka komplikációi, az újabb készítmények alkalmazása esetén nem fordulnak elő. Ezeknél a régi, de indokolt esetben még ma is alkalmazott szereknél számolhatunk mellékhatásként szájszárazság, látászavar, székrekedés, vizeletürítési nehézség, szédülés, súlygyarapodás, hirtelen felálláskor tapasztalható vérnyomásesés, szapora pulzus előfordulásával. Allergiás (elsősorban bőr-) jelenségek az összes felsorolt szerrel kapcsolatban megjelenhetnek, szerencsére ez is ritka. Nem befolyásolják a fogamzó-képességet, és nem rontják a szervezet immunfunkcióit.

Itt kell megemlékezni a tri- és a tetraciklikus, illetve az újabb ún. SSRI és SNRI antidepresszívumok egyik mellékhatásáról. Ezek a szerek ugyanis a központi idegrendszer szerotonin­-forgalmának növelése révén csökkentik a szexuális késztetést, és esetenként impotenciát, illetőleg ejakulációs zavarokat (késői ejakuláció) valamint orgazmusra való képtelenséget okoznak. Szerencsére ma már elérhetőek olyan új antidepresszívumok is, melyek a szerotonin szintjének egyébként nagyon is előnyös emelkedését úgy tudják elérni, hogy a szexuális működésekre nincsenek hátrányos hatással.

Az SSRI és SNRI szerek további mellékhatásai között említhető a hányinger, hányás, hasmenés, izzadás, szorongás, izgatottság és esetenként fejfájás előfordulása. A fentebb sorolt mellékhatások jelentős része elkerülhető ún. receptorspecifikus antidepresszívum választásával.

Pszichoterápia

A módszer megválasztásának igazodnia kell a beteg szükségleteihez.

- szupportív (segítő) pszichoterápia, más néven pszichoterápiás vezetés - az aktuális életnehézségek feltárására és megoldására összpontosít, a beteg erőforrásaira, konfliktusmegoldó készségére épít;

- pszichoanalízisre épülő terápiák közül elsősorban a rövid dinamikus formát alkalmazzák a depressziós betegek kezelésében - cél az egészséges viselkedés erősítése, a fejlődést akadályozó tényezők megszüntetése.

- kognitív (tudati) viselkedésterápia - cél a jellegzetes depressziós gondolkodási minta módosítása. Nagy szerepe van a visszaesés megelőzésében, számos tanulmány bizonyította hatékonyságát önálló alkalmazás esetén is;

- interperszonális terápia - cél a szociális készségek, alkalmazkodás, közvetve az interperszonális, azaz emberek közötti kapcsolatok javítása;

- pár- és családterápia olyan esetekben alkalmazható - általában kiegészítő terápiaként -, ahol a depresszió kiváltásában és fenntartásában párkapcsolati vagy családi diszharmónia szerepet játszik.

Egyéb

- alvásmegvonás - teljes vagy részleges. Az antidepresszív hatás azonnali, de csak rövid ideig tart, a depressziósok közel kétharmada reagál rá.

- fényterápia - speciális indikációja a téli depresszió. A fényintenzitás minimum 2000-2500 lux (egyes kutatók szerint 10 000 lux napi fél órában), feltehetően a sárga és a zöld spektrum a leghatásosabb. A kezelés időtartama napi 1 2 óra, rendszerint a reggeli órákban. A hatás kb. a betegek 80%-ánál négy napon belül jelentkezik.

- elektrokonvulzív kezelés - néhány kivételes helyzetben indokolt és előnyös lehet az alkalmazása.

A depressziós beteg kezelésének megkezdésekor az első eldöntendő kérdés, hogy kórházi nagy otthoni környezetben történjen-e. A döntés egyrészt a betegség súlyosságától függ, különös tekintettel az öngyilkossági veszélyre, valamint a család többi tagjának (például kisgyermek) veszélyeztetettségére, másrészt a beteg szociális hátterétől. Segítő családi háttér mellett inkább az otthoni kezelést, egyedül élő betegnél vagy nem megértő, ellenséges család esetén inkább a kórházi kezelést célszerű választani. Amennyiben az otthoni kezelés mellett döntünk, a következő kérdés hogy képes-e a beteg folytatni a munkáját vagy nem. Gátoltság, komolyabb koncentrációs zavar és késztetés-csökkenés esetén nagyon valószínű, hogy a teljesítménycsökkenés további kudarcokat eredményez, a depresszió súlyosbodását okozza. Súlyos depressziós beteg veszélyes lehet a társaira, célszerűbb tehát munkahelyéről kiemelni.

Hosszú távú kezelés

A hangulatzavarok rossz hosszú távú prognózisa miatt egyre nagyobb hangsúlyt kap a tartós kezelés. A relapszus, vagyis a kezdeti javulást követő visszaesés egy epizódon belül megakadályozható a fenntartó vagy stabilizáló kezeléssel, amelynek tartama a teljes tünet- és panaszmentesség után legalább 4-5 hónap.

A megelőzést célzó kezelés (profilaxis) bevezetésénél az alábbi szempontokat kell mérlegelni:

- az ismétlődés valószínűsége;

- az ismételt epizódok hatása a beteg életvitelére;

- a beteg együttműködése;

- a profilaxis veszélyei.

A pszichoterápia, főként a kognitív, interperszonális és családterápia, szintén segítséget nyújthat az epizódok visszatérésének megakadályozásában.

Kiút a sötétből (bizonyságtétel)

Gyermekkoromban, a szüleim sokszor ittak, alkoholizáltak és az ilyen napokat, rendszerint, hosszú éjszakák követték, veszekedésekkel, verekedésekkel kettejük között, öngyilkossági kísérletekkel és nem egyszer előfordult, hogy kisgyermekként az éjszaka közepén, pizsamában kellett menekülnünk otthonról, nehogy komolyabb bajunk essen. Ezek az események mindig megviseltek, s egészséges szülőkép nélkül visszahúzódó lettem már az óvodában is, majd később az iskolában. Az agresszívabb, erősebb társaim, látták ezt és tudták, hogy könnyű préda vagyok így folyamatossá váltak a cikizések, verések, stb. Ezek csak rontottak a lelkiállapotomon, később depressziós lettem és tizenéves koromban már az nyújtott örömet számomra, ha a saját véremet láttam folyni. Vagdostam a kezeimet és élveztem a fájdalmat. Legalább magamnak bizonyítani tudtam, hogy erős vagyok, ha másokkal szemben ez nem is ment. Belül, fájt a lelkem, nem tudtam feldolgozni a múlt fájdalmait, melyeket újabbak és újabbak követtek. Nem volt számomra kiút, a jövőmet is sötétnek és kilátástalannak hittem. Ilyen állapotban ismertem meg Isten szeretetét. Az, hogy valaki, ennyire szeret engem és fontos vagyok számára, ráadásul nem is akárkinek, hanem a világmindenség Urának a számára, olyan lelkierőt adott, hogy szép lassan elkezdett megváltozni a gondolkodásmódom. Többé már nem önmagam és a lelki fájdalmaim körül forogtak a gondolataim, hanem azon járt folyton az agyam, hogyan is tudnék még közelebb kerülni Isten szeretetéhez. Többet akartam belőle, mindig többet. Azóta már nem vagdosom a kezeimet, hiszen tudom, hogy ezzel szomorúságot okozok Istennek, aki annyi jót tett velem. Már nem vagyok depressziós, hanem célja, értelme van az életemnek és hiszek benne, hogy még jobb és boldogabb jövőt tartogat számomra Isten.

Tringer László előadása a Mindentudás Egyetemén megtekinthető itt